hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jön a közérdekű nyugdíjas szövetkezet – ki és mit nyerhet?

  • Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő

Az aktív nyugdíjasok visszavezetését a munkaerőpiacra, tudásuk hasznosítását, elszigetelődésük enyhítését szolgálná a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozása – indokolják a nemrégiben a parlament elé terjesztett törvényjavaslatukat fideszes képviselők.

Közérdekű nyugdíjas szövetkezetet minimum 90 százalékban öregségi nyugdíjasok hozhatnának létre. (A javaslat számos kérdést nyitva hagy még, mint ahogy nem teljesen egyértelmű, hogy a nem nyugdíjas tagok adó-, illetve járulékkötelezettségeire milyen hatással lenne a tagságuk – főként más társaságokban foglalkoztatottakhoz képest –, mint ahogy az sem, minek tekinthető például az öregségi nyugdíjkorhatárt elért, de – mivel számára az kedvezőbb – továbbra is rokkantsági ellátásban részesülő „nyugdíjas”.)

A szövetkezetet, mint munkáltatót sem szociális hozzájárulási adó (szocho), sem szakképzési hozzájárulás nem terhelné, sőt a minimálbér erejéig élelmiszert, illetve annak vásárlására felhasználható utalványt is köztehermentesen juttathatna tagjainak. (Ha ma nyugdíjast foglalkoztat egy társaság, akkor a „normál” munkavállalóhoz képest a szochóból 50 százalék kedvezményt kaphat az 55 év feletti nyugdíjasra, de csak havi bruttó 100 ezer forintig.)

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben részletezzük az új szövetkezeti formára vonatkozó további kedvezményeket, illetve az azokkal együttjáró kötöttségeket is.

A teljes cikkhez előfizetőink, illetve 14 napos próba-előfizetőink férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink