hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így változtak a számviteli szabályok a legújabb adócsomagban

  • Pölöskei Pálné okleveles könyvvizsgáló

A jelentős összegű hibára, a fejlesztési célra kapott támogatás, illetve a származékos ügyletek elszámolására, a kreditpont-minősítési eljárásra, az IFSR-ek kötelező alkalmazására vonatkozó szabályok változtak egyebek között az Országgyűlés által június 13-án elfogadott adócsomagban módosított számviteli törvényben (Szt.).

Jelentős összegű hiba

A módosítás érinti a jelentős hiba elszámolását abban az esetben, ha a jogerős adóhatósági határozat alapján az adott üzleti évre vonatkozóan figyelembe vette a vállalkozó, de a határozat ellen jogorvoslattal élt (felügyeleti intézkedést, bírósági felülvizsgálatot kért). Ha ezen eljárások az adóhatóság határozatát módosítják, illetve hatályon kívül helyezik, és a korábbi határozatot a mérlegkészítés időpontjáig jogerősen megváltoztatták, akkor azt a tárgyévre vonatkozóan kell figyelembe venni, a jogerős adóhatósági határozat elszámolásával érintett korábbi üzleti év(ek) adatait nem kell módosítani.  

Itt érdemes megjegyezni, hogy a társaságiadó-alap megállapításakor az e rendelkezés alapján elszámolt, eredményt érintő tételeket a nem jelentős hibák hatásának tárgyévi elszámolásával azonosan kell kezelni. Ez azt jelenti, hogy az eredményt növelő tétellel csökkenteni, az eredményt csökkentő tétellel növelni kell az adózás előtti eredményt. Tekintettel arra, hogy e szabályozott eset nem önellenőrzéshez kapcsolódik, nem választható az a megoldás, hogy módosítás nélkül a tárgyévi eredmény és adóalap részeként teljesíti a vállalkozás a társaságiadó-kötelezettséget.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben a fejlesztési célra kapott támogatás elszámolására, a számrazékos ügyletekre, a számviteli szolgáltatás minősítésére, valamint az IFRS-re vonatkozó változásokat is részletezzük.

A teljes cikkhez előfizetőink illetve 14 napos próba-előfizetőink férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink