hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Emiatt fehéredhet idén az albérletpiac

  • MTI/Adózóna

Az ingatlan.com szakértője szerint az idén bevezetett intézkedésekkel tovább fehéredhet az albérleti piac, és nőhetnek az adóbevételek.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1-en pénteken elmondta: jelentős változás, hogy a lakásukat bérbe adóknak az ingatlankiadásból származó és 1 millió forintot meghaladó jövedelem után 2018-ban már nem kell a 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást (eho) megfizetniük, csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót (szja) kell majd fizetni.

Az is kedvez a piac fehéredésének, hogy már 3 ingatlan után lehet választani a tételes átalányadózást, ami évente 38 400 forintot jelent minden kiadott lakás után.

Hozzátette: mindez azonban nem jelenti azt, hogy csökkennek majd az albérletek árai. A bérleti díjak emelkedését meggátolhatja a szakértő szerint, hogy idén akár 15-20 ezer új lakást is átadhatnak, ami a kiadó lakáspiacon szinte azonnal megjelenik. Ha nő a kiadó lakások kínálata, az az árak emelkedését meggátolhatja, vagy adott esetben csökkentheti.

Kifejtette, hogy idén emelkedik a munkáltató által adható adómentes lakhatási támogatás: míg 2017-ben az alkalmazottak a minimálbér 40 százalékát kaphatták támogatásként, 2018-tól ez az összeg elérheti a minimálbér 60 százalékát. Mivel 2018-ban tovább nőtt a minimálbér, így az adómentesen adható havi támogatás 51 ezerről közel 83 ezer forintra emelkedett januártól.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink