hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Csökken az adóteher, több lehet a béren kívüli juttatás

  • MTI

A béren kívüli juttatások adótartalmának csökkenése miatt akár havi 5000 forinttal is több maradhat a munkavállalóknál jövőre – mondta Fata László cafetéria-szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A szakértő felhívta a figyelmet, hogy az Erzsébet-utalvány, az étkezési támogatás, az önkéntes nyugdíjpénztári, egészségpénztári, illetve önsegélyező pénztári hozzájárulás, a helyi bérlet vagy az iskolakezdési támogatás nem 43,66, hanem 40,71 százalékos közteherrel adható jövőre. Ha a munkavállaló ezeket a juttatásokat kapja, akkor egy átlagos, bruttó 350 ezer forintos cafetériakeretnél ez 5000 forintos többletet jelenthet havonta 2018-ban – jelezte.

Fata László kiemelte, a béren kívüli juttatások adómentes elemeinél lesznek új lehetőségek jövőre, bekerül például ebbe a körbe a diákhitel-törlesztés támogatása. Az albérleti kiadások támogatása már idén is adómentes volt, de az adható keret jelentősen emelkedik – közölte a szakértő.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Dán jövedelem adózása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink