hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ki, mit gondol az adócsomagról?

  • MTI/Adózóna

Megkezdte az Országgyűlés az adótörvény-módosítási csomag általános és részletes vitáját. A kormánypárti képviselők méltatták az áfa-, illetve szja-terhek mérséklésére irányuló lépéseket, az ellenzéki pártok pedig kevesellték azokat, többször is bírálva egyebek között a kastélyfelújításokhoz adandó adótámogatást.

Család- és vállalkozásbarátnak nevezte a kormány parlament elé beterjesztett adócsomagját Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló előterjesztés általános vitáját megnyitó expozéjában. Tállai szerint a kormány adócsomagja adócsökkentést hoz, mérsékli az adminisztratív terheket, támogatja a vállalkozásokat és fehéríti a gazdaságot.

Közölte: az adócsomag szerint a baromfihús, a tojás és a friss tej általános forgalmi adója 5 százalékra mérséklődik, amivel együttesen nagyjából 35 milliárd forintról mond le jövőre az állam, míg az internetszolgáltatás és az éttermi étkezés áfájának 18 százalékra mérséklése 20 milliárd forintot jelent. Egy nyugdíjas házaspárnál 15-20 ezer forintot, a nagycsaládosoknál 30-35 ezer forintot, míg egy kétgyermekes családnál a személyijövedelemadó-kedvezménnyel együtt 80-85 ezer forintot hagyhat jövőre a tervezett áfacsökkentés  – tette hozzá az államtitkár.

Mengyi Roland, a Fidesz vezérszónoka felszólalásában kiemelte, hogy a munkaerő mobilabbá válását is segítik a jövő évi adóváltozások, amelyek mintegy 9 milliárd forintnyi kedvezménnyel járulnak hozzá a munkavállalás könnyítéséhez. Mind a beutazáshoz, mind a munkavállalók elszállásolásának biztosításához igényelhető társaságiadó-kedvezmény jövőre. Az intézkedés az évi százmilliárd forintos albérleti piac élénkülését is eredményezheti – jegyezte meg.

Az internet és az éttermi áruk áfájának csökkentése  mintegy 55 milliárd forintot hagy az embereknél. Szólt arról, hogy a kisadózó vállalkozások bevételébe jövőre már nem számítanak bele a támogatások, ez összesen 1 milliárd forintot hagy náluk.

A tételes áfanyilatkozat határa 1 millió forintról százezerre csökken – sorolta a változásokat –, az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) szabályainak módosításával pedig kiszűrhetők lesznek a túlpakolt kisteherautók.

Az üzemanyag jövedéki adójából befolyó többletbevétel az alsóbbrendű utak felújítását szolgálhatja, a "Google-adónak" nevezett teher pedig azt teszi lehetővé, hogy a világcégek se mentesüljenek a közteherviselés alól – mutatott rá. Ha ezen reklámozó cégek nem jelentkeznek be az adóhatóságnál, 10 millió forintos, és exponenciálisan növekvő bírságra számíthatnak.

Burány Sándor, az MSZP vezérszónoka üdvözölte az élelmiszerek áfájának csökkentését, az intézkedést azonban nem tartja elégségesnek, azt további termékekre terjesztené ki, például a boltban kapható tejre is.

Az áfacsökkentés ellentmondásának ítélte, hogy a vendéglátás kedvezményét a menzákra, a diákok étkeztetésére nem terjesztik ki. Kitért a dohánytermékek jövedéki adójának emelésére is, amelynek révén akár 400 forinttal is emelkedhet egy doboz cigaretta ára.

Burány Sándor szerint a kormány csak bizonyos területeken volt "bátor", például a kastélyfelújítások adótámogatásában. "Ennél kicsit szerényebben kéne ezt csinálni" – jegyezte meg, utalva arra, hogy nemrég a miniszterelnökhöz köthető emberek vásároltak kastélyokat, akik szerinte akár több tízmilliárd forintnyi adókedvezményt is kaphatnak.

A képviselő bírálta a minimálbér adóztatását, megjegyezve: az csupán szocialista kormányok alatt volt adómentes. Az adó- és bérpolitika szomorú következményének nevezte, hogy igen sokan élnek a létminimum alatt, és egyre többen vándorolnak külföldre. A szocialista képviselő elfogadhatatlannak minősítette azt a politikai irányt, ami a szegények adóit növeli, míg a gazdagokét csökkenti.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint viszont mindenkit előnyösen érintenek a jövő évre javasolt adótörvények. Hargitai János, a KDNP vezérszónoka kiemelte: a parlament előtt fekvő adócsomag a ciklus legfontosabb törvénye. Véleménye szerint következetes gazdaság- és költségvetési politika eredménye, hogy az ország bizonyos könnyítéseket tehet az adótörvényekben; ez mindenkit előnyösen érint. A csomag legfontosabb elemei a családokat érintő pontok, köztük az áfakönnyítések is.

Az előtte felszólaló Burány Sándor kastélyfelújítások támogatására vonatkozó megjegyzéseire reagálva közölte: a kastélyfelújítás a műemlékvédelmi program része, rengeteg van belőlük az országban, és demagógiának nevezte, hogy ezt a kérdést a fideszes elitre "hegyezi ki" a szocialista politikus.

Szilágyi György, a Jobbik vezérszónoka üdvözölte az áfacsökkentéseket, az adminisztrációs terhek mérséklése, a gazdaság kifehérítésére tett lépéseket. Szóvá tette ugyanakkor, hogy a javaslat az őstermelői nyilvántartások adattartalmát egyről 22-re növeli. Az online pénztárgépek használatának kötelezővé tétele nem a kkv-k érdekét szolgálja, ez újabb lehetőség egy drága állami beruházásra, amit a "haverok" megnyernek.

Szilágyi György dicséretesnek nevezte, hogy néhány élelmiszer áfáját mérséklik. De miért nem csökkentik az általános forgalmi adót egységesen minden alapvető élelmiszernél öt százalékra? – kérdezte. A fogyasztói kosár mindössze 6-7 százalékát érinti a csökkentés – jegyezte meg. A Jobbik az internet áfáját nem 18-ra, hanem 5 százalékra csökkentené, a fedezetét a Rogán Antal vezette "propagandaminisztérium" megszüntetése adhatná - jelezte Szilágyi György.

Schmuck Erzsébet, az LMP vezérszónoka bírálta a kormányt azért, hogy ragaszkodik "a gazdagokat segítő, a szegényeket büntető egykulcsos személyi jövedelemadóhoz (szja)". Jelezte, az LMP azonnal többkulcsossá alakítaná át az szja rendszerét, hogy nőjön az átlagbér szintjén keresők nettó jövedelme, az elosztás pedig igazságosabb legyen. A gyermekek után járó adókedvezménnyel kapcsolatban úgy foglalt állást: magasabban kellett volna meghatározni a kedvezményt a második gyermek után.

Az LMP is fontosnak tartaná, hogy a tervezettnél bővebb körű legyen az élelmiszeráfa-csökkentés. Példaként említette, hogy ők a friss zöldségek, gyümölcsök, a kenyér, az UHT tej, a liszt, a rizs, az étolaj és az édesvízi halak forgalmi adóját is mérsékelnék. Így lenne érezhető az áfacsökkentés valódi hatása, ráadásul elősegítené az egészséges táplálkozást, és ösztönözné a hazai termékek fogyasztását is. Véleménye szerint szükség lenne a tömegközlekedés és az energiahatékonysági épület-felújítások áfájának csökkentésére is.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink