hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Listázzák az adózókat – ezt gondolja a szakértő

  • MTI
1

Feltétlenül javulni fog az adófizetési morál azzal, hogy megbízható és kockázatos kategóriákba sorolják az adózókat – mondta Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő az M1 aktuális csatornán kedden.

Hozzátette: a besorolás a cégbejegyzésre kötelezett adózókra vonatkozik, az egyéni vállalkozókat és a magánszemélyeket ez az intézkedés nem érinti.

Az adószakértő szerint így egy átlátható rendszer jön létre. Ha valaki a megbízható adózók listájára kerül, azzal egyebek mellett olyan előnyök járnak, hogy kisebb mulasztás esetén nincs bírság, valamint a bírság legfeljebb a törvényben meghatározott összeg fele lehet − fejtette ki.

A kockázatos adózóknál adóhiány megállapítása esetén viszont a késedelmi pótlék a jegybanki alapkamat ötszöröse, a bírságtétel pedig a törvényi maximum 150 százaléka is lehet – hívta fel a figyelmet Vámosi-Nagy Szabolcs.

Az adózókat az első negyedéves adatok alapján először az idén félévkor értesíti az adóhatóság arról, hogy a megbízható, vagy kockázatos kategóriába sorolják; ha valaki nem kap értesítést, akkor marad "normál" adózó – ismertette az adószakértő.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (1)
celerius

Az mennyire előnyös, ha egy céget kockázatosnak minősítenek egy ellenőrzés miatt (ami akár évekig tarthat), aztán újabb évek múlva a bírósági eljárás nyomán kiderül, hogy az egész nem igaz? Lehet, hogy furcsát mondok, de az adóhivatal is szokott ám tévedni, és láttunk már ilyen eseteket! Ki fogja akkor a károkat megfizetni?

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink