hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Itt a csok-rendelet a régi lakáshoz is – mától hatályos

  • MTI/Adózóna
2

A használt lakások vásárlásához, bővítéséhez biztosított családi otthonteremtési kedvezményről (csok) megjelent kormányrendelet szerint egy gyerek után 600 ezer, két gyerek után 1 millió 430 ezer, háromnál 2 millió 200 ezer, négy vagy több gyerek esetén pedig 2 millió 750 ezer forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

A Magyar Közlönyben megjelent, csütörtöktől hatályos rendelet alapján lakás vásárlásánál az ingatlan vételára legfeljebb 35 millió forint lehet, és maximum 20 százalékkal haladhatja meg a hitelintézet által megállapított forgalmi értéket.

A csokot a meglévő gyerekek után életkori korlátozás nélkül igényelhetik a párok, gyerekvállalásnál azonban feltétel a házasság megléte, illetve, hogy a házaspár legalább egyike 40 év alatt legyen a kérelem benyújtásakor. A fiatal házaspárok legfeljebb két gyereket vállalhatnak használt lakás vásárlásánál vagy bővítésénél.

A rendelet előírja, hogy a kedvezmény a lakás vételárának megfizetésére vagy a meglévő lakás bővítésének bekerülési költségére használható fel. A kedvezményt házastársak vagy élettársak kizárólag együttesen igényelhetik.

A támogatás szempontjából gyermeknek számít a magzat a várandósság betöltött 24. hetét követően, a vér szerinti vagy örökbefogadott 20 év alatti eltartott, illetve a felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulóknál a korhatár 25 év.

A lakás hasznos alapterületének el kell érnie egy gyermek esetén a 40 négyzetmétert, két gyermeknél az 50 négyzetmétert, háromnál a 60 négyzetmétert, négy vagy több gyermek esetén a 70 négyzetmétert.

Lakás bővítésének minősül a lakás hasznos alapterületének legalább egy lakószobával történő növelése, ideértve a tetőtér-beépítést is.

Az igénylés feltétele, hogy az igénylő büntetlennek számítson, ne legyen az adóhatóságnál nyilvántartott köztartozása, illetve igazolni kell, hogy az igénylő, együttes igénylés esetén legalább az egyik igénylő minimum 180 napja rendelkezik társadalombiztosítással (legfeljebb 30 nap megszakítással).

Az igénylőnek más lakásban legfeljebb 50 százalékos tulajdoni hányada lehet, és vállalnia kell, hogy ő és az a gyermek, akire tekintettel a kedvezményt kérte 10 évig – a meglévő gyermek legalább nagykorúvá válásáig – a lakásban életvitelszerűen lakik. Az állam 10 évre jelzálogot jegyez be az ingatlanra.

A fiatal házaspár gyermekvállalásának teljesítésére (ami örökbefogadás is lehet) előírt határidő egy gyermeknél 4 év, kettőnél 8 év. Ha a fiatal házaspár a gyermekvállalást a határidőig vagy a házasság felbontásának, vagy érvénytelenítésének időpontjáig nem vagy csak részben teljesíti, a támogatást kamatokkal kell visszafizetni.

Lakáscélú bankkölcsönnel rendelkezők a családi otthonteremtési kedvezményt a később született gyermekek után is igényelhetik, ennek összege gyerekenként 400 ezer forint, de ez a hitel törlesztésére kell fordítaniuk.

OLVASSON TÖBBET A 2016-OS VÁLTOZÁSOKRÓL itt!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
Adózóna

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. Köszönjük, Adozona.hu

Turi Kati

Tisztelt Címzett!

Lehet-e visszamenőlegesen igényelni a CSOK-ot, használt lakás vásárlás történt 2015. áprilisban, banki hitel van, az eladó ki lett fizetve saját kp-val és banki hitellel?
Köszönöm a lehetőséget.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink