hirdetés
További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Illeték, gépjárműadó, regisztrációs adó: ezt kell tudni a változásokról

  • Szolnoki Béla adószakértő, könyvvizsgáló

Érdemes lehet várni a gépjármű-beszerzésekkel, ugyanis jövőre az adócsomag alapján csökkenhetnek az illetékekre, gépjárműadóra és regisztrációs adóra vonatkozó kötelezettségek.

hirdetés
hirdetés

E módosítások között kiemelt szerepet játszik a környezetvédelmi szempontok figyelembe vétele.  Végre teljesülne az a korábban szakértők által is javasolt szempont, mely szerint illetékmentessé válhatna a kizárólag elektromos meghajtású járművek mellett az egyéb környezetkímélő járművek visszterhes megszerzése is. Ezen járműkör meghatározásánál a szabályozás a gépjárműadóról szóló törvényre utal vissza. A javaslat szerint környezetkímélő – és így a gépjárműadó, illetve a cégautó-adó fizetése alól „mentesülő” – gépjármű az, amely a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet (a továbbiakban: KöHÉM rendelet) szerint elektromos gépkocsinak, vagy nulla emissziós gépkocsinak minősül. A KöHÉM rendelet alkalmazásában elektromos gépkocsi a tisztán elektromos, a külső töltésű (plug-in) hibrid elektromos és a növelt hatótávolságú hibrid elektromos jármű. A nulla emissziós gépkocsi pedig az, amely rendeltetésszerű használata során nem bocsát ki a rendeletben szabályozott légszennyező anyagot. A környezetkímélő gépjárművek környezetvédelmi osztálya „5E”, „5P”, „5N” vagy „5Z”. A definíció értelmében továbbra is mentesség illeti meg a kizárólag elektromos meghajtású személygépkocsit. E mentesség az uniós állami támogatási szabályokkal való összhang érdekében de minimis (csekély összegű) támogatásként vehető igénybe.

OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, hogy megtudja milyen módosítás lesz a haszonjárműveknél, a gépjárműadóban és a regisztrációs adóban!
A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Ha most fizet elő, egy HVG magazin csomagot (HVG Extra A Nő és HVG Extra Business) is küldünk önnek, és 25%-os kedvezménnyel vehet részt a HVG Munkajog 2017 Konferencián! Az akció feltételei a 2017. március 20-ától május 2-áig megrendelt, és 2017. június 15-éig befizetett előfizetésekre vonatkoznak. Részletek »

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** Az Adózóna.hu előfizetése után három személynek jár 2-2 kreditpont, amelyet elszámolhat a szakképzésébe. A kreditpontok kedvezettjeinek neve és regisztrációs száma a befizetés után kiküldött számlán lesz feltüntetve.


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!
hirdetés

Kérdések és válaszok

Törzsgárdajutalom

Magos Zoltánné

adószakértő

Jegyzett tőke emelése

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Törzstőkeemelés

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

2017 március
H K Sze Cs P Sz V
27 28 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X