hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kormánycsók a csok mellé – a tervező a felelős

  • lapszemle

Mindenki kap csok-ot, aki jelentkezik, a csokra jelentkezők a kormány csókjában részesülhetnek – jelentette ki Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Az idei költségvetésben negyvenmilliárd forintot terveztek erre a célra, de ez az összeg nem a plafon, hanem a minimum – mondta.

A kormány szerdai ülésén tárgyalt a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kapcsán az építésügyi szabályokról. Az építészkamarával megállapodtak, hogy létrehoznak egy szerződésmintát, amelyben megerősítik a megbízó és az építész közötti jogviszonyt, vagyis az építész lesz felelős az építkezésért, a kivitelezés minőségéért, a tervek betartásáért – hangsúlyozta a miniszter.

Magyarországon kötelező lesz tervezőt alkalmaznia annak, aki házat épít. A kormány kész bevezetni a kötelező tervezői művezetést is, amely azt jelenti, hogy az építkezés közben a tervezőnek hat alkalommal kell ellenőriznie az építkezést, ezért maximum 180 ezer forint díjat kérhet.

Lázár János ismertetése szerint továbbra sem kell építési engedély, a tervezőnek bejelentési kötelezettsége van. Összevonják az engedélyes és a kiviteli tervet, ebből lesz az egyszerűsített kiviteli terv.

A megbízó szerződik az építésszel, akinek egy egyszerűsített kiviteli tervet kell készítenie, azt be kell jelentenie az önkormányzatnál, majd a tudomásulvétel után az építkezés megkezdődhet – részletezte az eljárást a miniszter.

Lázár János szerint mindez garancia a bankoknak, hogy nem fogják az általuk hitelezett ingatlant elbontani, de garancia az önkormányzatnak és a városvédőknek is.

Elismerte: az egymásnak ellentmondó jogi szabályozást tisztába kell tenni, hogy átlátható, egyszerű, kezelhető legyen.

Tájékoztatása szerint a szabályok január 1-jéig visszamenőleges hatályúak lesznek, vonatkoznak a folyamatban lévő szerződésekre.

A csok-ot folyósító pénzintézetekkel a Bankszövetségen keresztül tartják a kapcsolatot, tárgyaltak a megyei jogú városok szövetségévvel is.

Számos önkormányzat mérlegeli, hogy ingyenesen biztosít telket az építkezéshez – mondta.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink