hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Földadó: jogsértően vetették ki?

  • MTI

Az LMP jogi lépéseket tesz azon önkormányzatokkal szemben, amelyek élnek a kormány által biztosított „hibás eszközzel”, vagyis a földadó kivetésével – mondta Sallai R. Benedek csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Az LMP országgyűlési képviselője szerint a lehetőséggel eddig élő kilenc település jogszabálysértően vetett ki földadót, a települési adóval a termelőket, vállalkozókat is sújtanák, holott az adóztatásukat a helyi adókról szóló törvény nem teszi lehetővé.

Sallai R. Benedek közölte: a szektor szereplői közül földadót jogszabályszerűen egyedül a tulajdonosokra lehetne kivetni, abból azonban a helyhatóságoknak nem származna jelentős bevételük, csupán a kis területtel rendelkezők ellehetetlenítésére lenne alkalmas, akik kénytelenek lennének megválni földjeiktől.

Az ellenzéki politikus kijelentette: a földadót hibás eszköznek tartja, amely nem alkalmas az önkormányzatok finanszírozására, csupán a birtokpolitika befolyásolásának eszköze lehetne.

Emlékeztetett Fazekas Sándor agrárminiszter 2012-es nyilatkozatára, aki akkor azt mondta: a kormány nem osztja a földadóról szóló elképzeléseket, mert az szerintük csak arra lenne jó, hogy a kis területtel rendelkező magyar földtulajdonosok tömegeitől néhány nagy befektető felvásárolja a földek nagy részét.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink